Kívánságuk teljesítésével egy-egy életét fenyegető betegségben szenvedő kisgyereknek okoz örömet évek óta a Csodalámpa Alapítvány. Találkozás Győzikével, helikopterezés, lubickolás delfinekkel – hosszú a sor. A tatabányai Aknai Renáta és Korán Dorottya csak két név a már teljesült megyei kívánságlistáról. Reni és Dóri is meséltek történetükről.


Megyei információ Otthonában látogattuk meg Aknai Renátát. Édesanyja nyitott ajtót, a 17 éves Reni a gyerekszobában éppen tanult. Kémia órát tartott a közgáz pedagógusa. Amíg nem ért véget a foglalkozás, anyukája, Aknai Gáborné mesélt életükről, és arról a balesetről, amely miatt három éve mellkastól lefelé lebénult legidősebb lánya.
– A Cseri strandon volt nyári táborban Reni. Sosem volt rossz gyerek. Fejest ugrott a medencébe, amelyről később kiderült, hogy nem volt benne elég víz – kezdte. – Az ötödik csigolyája szilánkosra tört. Hogyan történhetett meg mindez? Hol volt az úszómester? Most már felesleges ezen rágódnunk – válaszolta meg saját kérdését.
Véget ért a kémia óra, megérkezik közénk Reni. Eleinte még kicsit fáradt, majd egyre jobban belelkesül, amikor az Irigy Hónaljmiriggyel való találkozásról kezdünk el beszélgetni.
– A baleset után fél évet töltöttem Budakeszin rehabilitációs intézetben, és azóta is rendszeresen visszajárok. Ott említette Kati néni az alapítványt. Az ötlet tetszett, hogy kívánhatok valamit, de először még nem tudtam, mi legyen az. Mindenképpen nem pénzért beszerezhető meglepetésre gondoltam.
– Szeretjük az Irigy Hónaljmirigyesek műsorait. Van hogy videóra is felvesszük – vette át a szót édesanyja.
Az alapítványnak telefonon diktálták be a kérést. Egy hét sem telt el, már hívták is őket: a zenekar szilveszteri műsorának felvételére kaptak meghívót anyukájával, és két testvérével.
– Éppen az Áll az alkut parodizálták, amikor odaértünk. Nagyon vicces volt, női ruhába öltöztek a fiúk. Sokszor elpróbálták a jelenetet, két órát is ott töltöttünk. Végül a felvétel előtt odajöttek hozzám, és csináltunk közös fényképet – mesélte további élményeit Renáta.
A család egy harmadik emeleti lakásban él. Reni betegsége óta édesanyja sem tud dolgozni. Az önkormányzat ajánlott fel másik lakást, de az sem volt megfelelő. Második emeleti, vagy magasföldszintes – innen is nehéz kijutni tolókocsival. Az alapterület is kisebb, sőt, a kocsival mozogni a lakásban lehetetlen. Reni hétfőnként jár ki a lakásból, akkor is a Vöröskereszt segít, saját összejöveteleikre viszik Renit.
A reményt jelenti a családnak egy kijevi műtét lehetősége. A tévében láttak egy kisfiút, akinek ugyanolyan bénulása van, mint Renátának. Egy stimuláló szerkezetet építettek be testébe, ettől várják a gyógyulást. A műsor után Aknaiék is kiküldték lányuk leleteit, hátha segíteni tudnak. Most a választ várják.
Korán Dorottya a kért az alapítványtól. Az életvidám 15 éves lány cisztás fibrózis betegségben szenved. Két hónapja a Tankcsapda zenekarral találkozott. – Ez volt a negyedik Tankcsapda koncertem. A CFS-es táborban ismertem meg Annát, így együtt mentünk a Csepel szigeti bulira. Nagyon izgultunk. Nem tudtuk eldönteni, melyikünk szólaljon meg, amikor az énekes, Lukács Laci odajött hozzánk – mondta egyszuszra, majd így folytatta: – Nagyon kedves volt. Még ő kérdezgetett minket, mert egy hang sem jött ki a torkunkon. A koncerten is végig nekünk dobta az ajándékokat. Persze, a többiek szinte mindent kivettek a kezünkből.
Dóri is mesélt betegségéről. A cisztás fibrózis a légzőszerveket és az emésztőrendszert támadja meg. Kiskora óta szinte minden évben műtik orrpolippal. Legutóbb ő „segített” az orvosnak. A doktor nem tudta eldönteni, mikor milyen művelet következik. Dóri súgott. Bár iskolába most a betegsége miatt nem tud járni, nem hagyja el magát. Lovagol, és gitározni is tanul.
– Ötszáz 3 és 18 év közötti gyermeket kezelünk jelenleg a rendszerünkben. Az ország minden területén dolgoznak segítőink. Ha egy új kívánság érkezik, ők segítenek beszerezni a betegséget igazoló orvosi papírokat, felveszik a kapcsolatot a családdal. Erre ezért is szükség van, mert olykor olyan kérés érkezik, hogy például repülni szeretne a kívánságkérő, de az állapota miatt ez nem teljesülhet – mondta már Felkai Márta, a Csodalámpa Alapítvány kommunikációs vezetője.
Győzikét egy évig keresték
A gyerekek már sokszor okoztak fejtörést a Csodalámpásoknak, de olyan még nem történt, hogy miattuk ne teljesült volna egy-egy kérés. Úgy hozta az élet, hogy négy kívánságtípus közül választanak: kapni szeretnének valamit, találkozni szeretnének valakivel, elmenni valahová, vagy csinálni valami különleges dolgot. Győzikét például egy évig keresték, míg sikerült egyeztetni. Schumacher-rel már könnyebben leszervezték a találkozást. Felkai Márta szerint a kapcsolatokon sok múlik. Persze, pénz nélkül ők sem boldogulnak. A segítők között például neves cégvezetők is vannak. Tavaly 196 kívánságot teljesítettek, vagyis minden másnap egyet.
Müllner Helga
|